Sikeres vizsgát tett az a tizenkét az a tizenkét, erősáramú elektrotechnikus fiatal, aki számáraa Vill-Korr Hungária biztosított a duális képzés gyakorlati részét. A fiúktól Gasztonyi László, a Vill-Korr Csoport tulajdonos-ügyvezetője búcsúzott személyes szavakkal. Beszédéből idézünk.   „Fiúk! Amikor szeptemberben itt álltunk együtt, arról beszéltem nektek, hogy milyen világ vár rátok. Egy olyan világ, amely gyorsan változik, amely rugalmasságot, tudást, kitartást követel. Akkor azt mondtam: csak az tud sikeres lenni, aki képes előre nézni, megoldásokat keresni és tanulni. Most, a tanév végén azt látom, hogy sokat erősödtetek. Nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Mert a szakmát meg lehet tanítani. A műszaki tudást át lehet adni. Meg lehet mutatni, hogyan kell rendszert építeni, hibát keresni, felelősséggel dolgozni. De van valami, amit könyvből nem lehet megtanulni: hogyan maradjunk emberek egy egyre kaotikusabb világban.
Ma sokan azt gondolják, hogy gondolkodás nélkül bele lehet ugrani bármibe. Hogy nincs szükség kapaszkodókra, értékekre, közösségekre. Pedig pontosan az ellenkezője igaz.
Ha az ember egyedül áll a szélben, könnyen elfújja az élet. Olyanná válik, mint az őszi falevél: sodródik ide-oda, irány nélkül. De ha összefogunk, ha van közösség, család, egymás iránti felelősség, akkor megtartjuk egymást a legnehezebb időkben is. A Vill-Korr ereje mindig ebben volt. Nemcsak egy vállalatot építettünk, hanem egy közösséget. Egy olyan helyet, ahol számít a munka becsülete, számít az adott szó, számít az egymás iránti tisztelet. És igen: számítanak a családi értékek is. Ezek tartották össze a Vill-Korrt az elmúlt években, a nehezebb időszakokban is. És hiszem, hogy ezek az értékek fogják megtartani a jövőben is.
Ezért arra kérlek benneteket, hogy bármerre visz majd az életetek, ezt vigyétek magatokkal. Legyetek jó szakemberek, de közben maradjatok tisztességes emberek is. Tudjatok csapatban dolgozni, tudjatok felelősséget vállalni egymásért, mert hosszú távon ez többet ér bármilyen technológiánál.
Büszkék lehettek arra, amit ebben az évben teljesítettetek. Mi pedig büszkék vagyunk rátok. Köszönöm az oktatóink munkáját, akik türelemmel, szakértelemmel és példamutatással segítették a fiúk fejlődését. Köszönöm a Pattyantyús Ábrahám Géza Technikum együttműködését, mert továbbra is hiszem, hogy az iskola és a vállalat közös munkája nélkül nincs jövője a szakemberképzésnek. És külön szeretném megköszönni a szülők bizalmát is. Mert amikor ránk bízzák a gyermekeiket, az számunkra nemcsak feladat, hanem felelősség is. Fiúk, egy tanév lezárult. De az igazi út most kezdődik. A világ nem lesz egyszerűbb. Talán még kiszámíthatatlanabb lesz. De ha van tudásotok, van tartásotok, vannak értékeitek és van közösség mögöttetek, akkor nem fog elfújni benneteket a szél. Ehhez kívánok nektek erőt, kitartást és sok sikert. Köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk ebben az évben.” Mutatjuk az eseményről készült képgaláriánkat:
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
Fotó: L. B.
   
advanced-floating-content-close-btn