Tavaly évvégen fejeztük be a Debrecenben épülő BMW gyár három csarnokának villamossági munkáit. Az egyik
  • a tűzoltóság épülete,
  • a másik a hozzá kapcsolódó gépészetnek ad helyet,
  • a harmadik pedig a továbbképző, „training center”.
Magyarország jelenlegi egyik legnagyobb beruházásában évek óta részt vesz a Vill-Korr, s mivel a TMO szerelde villamosságában is szerepünk van, így a munkák Debrecenben még folytatódnak, várhatóan idén májusig – mondta el a Csanádi János. Rajta kívül Szanyi László képviseli a Vill-Korrt a megaberuházásban, a debreceni munkát mintegy 50 alvállalkozóval teljesítjük. A legfrissebb hírek alapján szeptemberben indulhat el a próbagyártás a BMW üzemében – erről beszélt a BMW Group Debrecen HR-marketing- és toborzási vezetője a minap. Szekeres Áron szerint folyamatosan zajlik a cégnél a toborzás, a teljes létszámot pedig az év végéig el szeretnék elérni, mivel a tervek szerint 2024 szeptemberében elindul a próbagyártás. Debrecenben a BMW Group egy teljes értékű autógyárat épít fel, présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal, valamint az elektromos hajtáshoz szükséges akkumulátorcellák összeszerelését házon belül lehetővé tevő, egyedi akkumulátor-összeszerelő üzemmel. A Debrecen Északnyugati Gazdasági Övezetében több mint 400 hektárnyi területen elterülő üzem a vállalatcsoport első olyan egysége, amelyet már a tervezés első fázisától teljes egészében az iFactory koncepció alapján fejlesztettek, a hatékony, környezetbarát és digitalizált gyártás jegyében. A BMW Group Gyár Debrecen a tervek szerint 2025-ben kezdi meg a termelést, több mint ezerötszáz munkavállalóval, egyben ekkor gördül le a gyártósorról a Debrecenben debütáló, tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse első modellje is.