Szó szerint hegyekben állnak a kábelek, a vezetékek és a PVC védőcsövek a Vill-Korr udvarán. S ennek oka van. Előrelátásból jelesre vizsgázott a győri villamosipari vállalat – sikerének egyik titkát ezzel máris elárultuk.
Lehet, hogy csak hónapok múlva lesz szükség ezekre a kábelekre, de biztosan rendelkezsére állnak.
A forint-euró árfolyam ingadozása, illetve az orosz-ukrán háború (világszerte) komoly nehézségek elé állítja azokat a cégeket, amelyeknek folyamatosan biztosítaniuk kell a termeléshez szükséges alapanyagokat, s lehetőleg megfizethető áron.  A Vill-Korr sem tud szerelni kábelek, elosztók, vezetékek nélkül, de látva a bizonytalan helyzetet, a konfliktus kitörésekor azonnal döntött: amiből csak lehet, előre nagyobb tételt vásárolnak. A cég raktárnak kijelölt udvara most tele van – csupa olyan eszközökkel, amelyek a napi munka során kellenek. Az előrelátásnak hála így nem kell azon aggódni, hogy a megrendelt termékek a kezdésnél vajon rendelkezésre állnak-e? Mivel határidős munkái vannak a vállalatnak, így nem csúszhatnak meg pusztán az alapanyag-hiány miatt. Gasztonyi Lászlóné, a Vill-Korr beszerzési igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a világpiacon már most jelen lévő hiány nemcsak a cégeket érintheti, hanem a magánszemélyeket is. A fogyasztásmérőkre például két-három hónapot kell most várni, nélkülük pedig egyetlen háznál sem biztosít áramot a szolgáltató (E.On). A Vill-Korr a mérők tekintetében is előre rendelt a raktárába, ahol jelenleg nagyjából fél évre való tartalékot őriznek a szükséges eszközökből. S az sem mellékes, hogy ezeknek az ára is kedvezőbb volt hónapokkal ezelőtt, mint amikor a megrendeléseket leadták. Érdemes az okos megoldásokra figyelni, s talán még mindig nem késő a Vill-Korr példáját követni.
advanced-floating-content-close-btn