A minap tartotta évadzáró társulati ülését a győri teátrum. Igazi díjesővel ünnepelték a színészeket. A  Vill-Korrt is képviselve, kettős minőségében vett részt a rendezvényen Gasztonyi László – részben támogatóként, részben pedig a színház alapítványának kuratóriumi tagjaként; utóbbi “szerepében” rangos díjakat adott át.
Balról jobbra: Gasztonyi László, Rózsavölgyi László és Bakos-Kiss Gábor.
„Elismerés, köszönet és hála az évadért, azért, hogy maguk minden este lelket cseréltek a színpadon a győri közönség kedvéért. Ne feledjék a pandémia alatt oly sokszor emlegetett mondatot: Néhány néző, ha erősen köhög, nem orvoshoz megy, hanem színházba” – mondta Rózsavölgyi László, az oktatási és kulturális bizottság elnöke. Bakos-Kiss Gábor színháziigazgató szintén értékelte a 2021/22-es évadot: 175 nagyszínpadi és  117 kisfaludys előadást tartottak, újításként pedig március 19-én, 22 év után újranyitott a Padlásszínház is. „Tervezzük, hogy új utakat kereső, kockázatot vállaló térré varázsoljuk a teátrum életében a Padlásszínházat, így ennek szellemében tervezünk egy darabot is a következő évadban.” Ezt követően mondott köszönetet a teátrum oszlopos támaszának és támogatójának, Gasztonyi Lászlónak. A Vill-Korr Sulibérlet kilencedik évados programját indítja útjára: a jövő szezon történetei között ott van Tom Sawyeré; Jakabaké, a bendzsózó kecskéé és Hanyistóké. A támogatás (vagyis a Vill-Korr Sulibérlet) lényege, hogy a három előadást tartalmazó bérletet a szülők 8700 forint helyett 6500-ért vásárolhatják meg a gyerekeiknek.
Kisfaludy-díjas Mézes Violetta.
A társulati ülés megkoronázásaként nem marad el a díjeső: Bakos-Kiss Gábor elmondta, a Kisfaludy-díjakon túl két újabb kitüntető címet hozott létre a Kisfaludy Alapítvány (itt kuratóriumi tag Gasztonyi László): a Kulissza- és a Földes Gábor-díjat. A Kulissza-díjat ebben az esztendőben Hegyi Norbert kapta, míg a Földes Gábor-díjra a 2021/22-es évadban Kertes Annát találták érdemesnek. A Kisfaludy-díjat Mézes Violetta és Fejszés Attila vehette át – Gasztonyi Lászlótól. A Kisfaludy Alapítvány kuratóriuma idén egy ösztöndíj átadásáról is döntött, melyet Karácsony Gergelynek ítéltek oda. Két új Örökös Tagot is köszöntött a színház, Mezei István műhelyházvezetőt, valamint a Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervezőt, Tordai Hajnalt.
Fejes Attila veszi át a díjat. A felvételeket a Győrplusz készítette.
 
advanced-floating-content-close-btn