A napokban a Vill-Korr székházában köszöntötte Gasztonyi László, a villamosipari vállalat vezetője a technikusi vizsgájukat letett diákokat. Ők a gyakorlati képzésüket végezték, illetve a gyakorlati vizsgájukat tették le a Vill-Korrnál – kiváló eredménnyel. A továbbiakban Gasztonyi László beszédét olvashatják: Mindenekelőtt gratulálok a gyakorlati vizsgához, amit a tegnapi és mai napot letettetek! Bízom benne, hogy a bizonyítványba is jó eredmények kerülnek majd. Mindenre képesek vagytok! Ezt onnan tudom, mert követtem a mögöttetek hagyott évet, tehetséges évfolyam a tiétek. Egy korszak azonban lezárul az életetekben. Mind a tizenketten kiléptek az ajtón, és felnőttként, erősáramú elektrotechnikusként kezdetek neki az életnek. Minden évben elmondom: hiszek abban, hogy a duális képzésben az iskoláknak és a vállalatoknak szorosan együtt kell működniük ahhoz, hogy a győri cégeknél legyen elég szakember. Mikor 2016-ban duális partnerként csatlakoztunk a Págiszhoz, bíztunk abban és hiszem most is, hogy a duális képzés lehetővé teszi, hogy a fiatal munkaerő valós szakmai tapasztalatot tudjon szerezni a tanulónak már az iskolás évei alatt is.
Fiúk, olyan hivatást, szakmát választottatok, amely férfiembert kíván, férfihez méltót. Örülök és gratulálok ehhez, hiszem, hogy ez a mentalitás az egész felnőtt életetekre ki fog hatni. Itt valóban alkot az ember, látja az eredményét annak, amit csinált. A kétkezi munka becsületét nem szabad soha megkérdőjelezni, én amíg élek, ezt hirdetni fogom.
A ti esetetekben szakmailag felkészült kollégák nagy gyakorlati tudása mellett egy mérnöktanár is segítette a felkészítéseteket, a világ ugyanis egyre összetettebb és kombináltabb feladatok elé állít minket, több tudásra, széles látókörre van szükségünk. Nagyon fontos – és ez már a mi feladatunk kell, legyen – hogy nem elég kinevelni a szakembert, itthon is kell tartani. Igen komoly kihívás a magyar vállalkozói kör számára a szakemberhiány, ti a folyamatosságot, a jövőt jelentitek a Vill-Korr számára is. Nagyon remélem, hogy a bizonyítványok átvétele után, amikor a szerződési ajánlatunkat megkapjátok, úgy döntötök, hogy a felnőtt életeteket velünk, a cégünkkel képzelitek el. Kemény unkátokért cserébe jó fizetést, kreatív, családias csapatot, jó megélhetést kínálunk. Lehetőségeink szerint igyekeztünk titeket a villamosipar minden területére kihelyezni, hogy minél többet lássatok ebből az igen sokrétű szakmából. Erősáramú technikusként biztos jövőképpel léphettek ki az iskola kapuján, s ahogy az előbb mondtam: várunk vissza titeket! Az elmúlt év alapján összeállítottunk rólatok egy értékelést, amit mai nap folyamán szeretnék átadni nektek! Tanáraitoknak, gyakorlati mestereiteknek pedig köszönöm a munkáját. A végzett diákoknak az ügyvezető igazgató adta át a bizonyítványukat: