A Kisfaludy Alapítvány 25 éves fennállása alkalmából tartott sajtótájékoztatón az elmúlt évek eredményeit és a jövő terveit mutatták be a Győri Nemzeti Színházban. Gasztonyi László, a Vill-Korr Csoport ügyvezetője, a kuratórium elnöke hangsúlyozta: az ipar és a kultúra felelőssége közös, hiszen az előbbi a város működését, az utóbbi a város lelkét biztosítja. Kiemelte a Vill-Kor Suli bérlet létrehozását, amely a fiatalok színházhoz való közelítését szolgálja. Miklósy Lajos alapító felidézte az alapítvány létrejöttének körülményeit, amikor Korcsmáros György színházigazgató kezdeményezésére a fiatal tehetségek támogatását, az előadások művészi színvonalának emelését és a kiemelkedő művészi teljesítmények elismerését tűzték ki célul. Így született meg a Kisfaludy-díj és a Kisfaludy-ösztöndíj, amelyeket azóta is minden évben átadnak. Az alapítvány az elmúlt 25 évben nemcsak teljesítette, hanem túl is teljesítette vállalásait, és mára a közösségformálás és a színház megújítása is kiemelt küldetéssé vált. A szervezet munkáját számos vezető és támogató segítette az évtizedek során, köztük Gasztonyi László, Máté Ildikó és Radek József, akik szellemi és anyagi támogatásukkal járultak hozzá a győri színház értékeinek megőrzéséhez. A kuratórium közös hitvallása szerint a színház közösségépítő erő, amelyhez gazdasági és kulturális összefogás szükséges. Bakos-Kiss Gábor színházigazgató bemutatta a 2021-ben létrehozott új díjakat: a Földes Gábor-díjat a művészeti, és a Kulissza-díjat a háttérmunkatársak elismerésére. A jubileum alkalmából drámaíró pályázatot is hirdettek Kisfaludy Károly életéről, amelyre 27 mű érkezett; eredményhirdetés február 4-én lesz. A színház jövőbeli tervei között szerepel, hogy a város szellemiségét formáló előadások sorát folytatják: az Apor Vilmosról szóló darab után Jedlik Ányos és Czuczor Gergely kerül középpontba. A zsűri döntése alapján akár a pályázat győztes műve is színpadra kerülhet, új módon bemutatva Kisfaludy örökségét. Gasztonyi László ünnepi köszöntője itt olvasható: Kedves Vendégek, szeretettel köszöntök mindenkit a Kisfaludy Alapítvány fennállásának 25. évfordulója alkalmából. A villamosipar világából érkezve sokszor kérdezik tőlem: Mi köze egy műszaki vállalatnak a művészethez? A válaszom egyszerű: ugyanaz a felelősségünk. Nekünk a város infrastruktúráját kell biztonságosan, kiszámíthatóan működtetnünk – a kultúra szereplőinek pedig azt, hogy a városnak lelke is legyen. Ahogy az energia hálózatot épít, úgy épít a művészet közösséget. E kettő találkozása teszi igazán élhetővé, emberivé a mindennapokat. Nem véletlen, hogy a Vill-Korr – idén már 35 éves győri vállalatként – fontosnak tartja a helyi kultúra támogatását. E felelősségvállalásból született a Vill-Korr Sulibérlet is, amely évek óta segít abban, hogy a fiatalok eljussanak a színházba, találkozzanak élő művészettel, és ne csak a tanteremben, hanem a nézőtéren is tanulhassanak a világról. Hiszem, hogy egy város jövője azon múlik, milyen élményeket adunk a következő generációnak – és a színház ezek közül az egyik legerősebb. Kisfaludy Károly nemcsak szülőföldjéhez, Győrhöz kötődött szorosan, hanem a magyar színház fejlődéséhez is: drámái és vígjátékai új korszakot nyitottak a hazai színjátszásban. Ő volt az, aki felismerte, hogy a színház nem egyszerűen szórakozás, hanem közösségformáló erő is. Ez az örökség ma is érezhető – és ezért is különösen szép, hogy az ő nevét viselő alapítvány negyedszázada dolgozik a kultúra gondozásán. A versenyszféra és a művészet találkozása nem ellentmondás, hanem lehetőség. Lehetőség arra, hogy a gazdasági sikerből közösségi érték szülessen; hogy a fejlődés ne csak mérnöki pontossággal, hanem emberi tartalommal is járjon. A Kisfaludy Alapítvány munkája ezt a hidat építi – mi pedig büszkén állunk melléjük.    
advanced-floating-content-close-btn