A Vill-Korr Hungária ügyvezető igazgatója a napokban töltötte be a 65. életévét, ez számára (is) azt jelentette, hogy elérte a nyugdíjkorhatárt. Gasztonyi László nyugdíjas lett – állhatna ez a szalagcímben, de aki őt ismeri, kicsit sem lepődik meg azon, hogy a pénteki utolsó munkanap után hétfőn már egy új kezdődött számára.

A kollégái sem feledkeztek meg a neves napról és hétfő reggel ünnepséget szerveztek az ügyvezetőnek. „Tudtam, hogy készültök valamivel, de erre nem számítottam” – mondta Gasztonyi László, amikor hétfő kora reggel szokásához híven megjelent a Vill-Korr épületében. Szellemi és fizikai dolgozók közösen várták az igazgatót, aki rövid köszöntőt mondott, láthatóan megilletődve. „Még a múlt héten sem foglalkoztam különösebben azzal, hogy ez elvileg az aktív pályafutásom utolsó felvonása. Pénteken azonban – bár ez nagyon ritkán fordul elő velem – otthon felejtettem a belépőkártyámat. Szóltam a kedves kollégámnak, hogy segítsen, mire ő azt válaszolta: az utolsó munkanapodon ez már belefér… Akkor esett le, hogy hivatalosan tényleg az az utolsó munkanapom.” Jövőre lesz 35 éve annak, hogy Gasztonyi László és családja megalapította a Vill-Korrt. Ez idő alatt a régi és az új kollégák is megismerhették, így számukra – sokak számára szintúgy – nem meglepetés, hogy a munkát ugyanott folytatja, ahol pénteken abbahagyta. A rövid ünneplésnek azonban ideje és helye volt a hétfői napon, itt mondta el az ügyvezető igazgató azt is, hogy a célja változatlan: a Vill-Korr biztonságot és megélhetést jelentsen a munkatársak számára – akár újabb harminc évre is.

„Rajtam ez már biztosan túlmutat, de örülnék is, ha így lenne, és majd a gyermekeim vennék át az örökséget.”

Gasztonyi László felelevenítette az elmúlt harminc évet, amely során vele együtt sok régi kolléga szülővé, majd nagyszülővé érett. Megemlékezett a Vill-Korr első munkatársáról, a közelmúltban elhunyt Angyal Zsoltról, akinek szellemiségét megőrizték a kollégák, s erre példát is tudott mondani:

„Legutóbb, amikor a nagy vihar megyeszerte károkat okozott. az E.ON a segítségünket kérte. Vasárnap, ebédidő volt, s én egy kicsit a csodában reménykedve, elkezdtem telefonálni, hogy a kollégák vállalják-e még ilyen helyzetben is a pluszmunkát. Régen tudtam, hogy mi lenne a válaszuk, és most, amikor ismét húsz telefonhívást indítottam és gyakorlatilag mindenki igent mondott, ugyanaz a melegség töltötte el a szívemet. Bizonyos értékeket meg tudtunk ezek szerint tartani: az összefogás és az összetartozás erényét. Ez nagyon fontos, és az új időszámításom kezdetén is azt tudom mondani Nektek, hogy ezek a gyökerek nagyon fontosak. Mert aki nem tud mibe kapaszkodni, azt elfújja a szél.”