Ebben a tanévben 12, leendő erősáramú elektrotechnikus számára biztosít lehetőséget a Vill-Korr, hogy a duális képzés gyakorlati részét itt sajátítsák el. Gasztonyi László ügyvezető – mint minden évben – idén is szülői értekezleten köszöntötte a diákok szüleit, és bemutatta nekik azokat a helyeket, ahol a gyerekeik a képzés során megfordulnak. Tudósításunkban Gasztonyi László köszöntőbeszédét olvashatják, illetve számos fotón mutatunk részleteket a tartalmas szülőiről. Minden évben örömmel teszek eleget kedves kötelességemnek, hogy hivatalosan is köszöntselek Titeket, fiúk. A szülőknek pedig tájékoztatást adjak arról, hogy mit nyújt a Vill-Korr a gyerekek számára. Kezdjük is ezzel: olyan tudást fogunk átadni nektek, amivel erősáramú elektrotechnikusként meg fogjátok állni a helyeteket. Fiúk, e rövid idő alatt is láthattátok: a Vill-Korr a villamosipari munkák teljes vertikumában óriási felhalmozott tudással rendelkezik. Ezt a tudást ajánljuk fel nektek, és már most jelezem, hogy azért nagyon örülnénk, ha végzett technikusként a VILL-KORR Hungáriát választanátok. A korábbi köszöntők során leginkább a munkaerő-hiány feszítő problémájáról beszéltem, most újabb kihívásokkal szembesül a teljes hazai gazdaság, azon belül az építőipar különösen. A Vill-Korrnál szerencsére van munka és feladat, nekünk elsősorban az a feladatunk, hogy szakemberré neveljük fiainkat. De fel kell készítenünk magunkat – és titeket is – arra, hogy rugalmasnak, kreatívnak és önállónak kell lenni mindenhol és mindenkor. Mert a válságokból csak úgy lehet sikeresen kijönni, ha már előre nézünk és a megoldásokat keressük. A Vill-Korr is ezt teszi, az okos-megoldások és a mesterséges intelligencia a mindennapjaink részévé fognak válni, talán már azzá is váltak. Számomra nagy öröm, hogy ilyen szép számban vagytok nálunk, vállalatunk az idén tizenkettő, leendő erősáramú elektrotechnikus számára biztosít lehetőséget, mint gyakorlati képzőhely. Továbbra is hiszek abban, hogy a duális képzésben az iskoláknak és a vállalatoknak szorosan együtt kell működniük ahhoz, hogy a győri cégeknél legyen elég szakember. De azt is hozzá kell tennem, hogy ezt a pluszfeladatot egyre nehezebb gazdasági környezetben kell a vállalkozásoknak/vállalatoknak elvállalniuk – a magunk és a jövő generáció érdekében. Soha nem ígértem többet, mint amit teljesíteni tudunk, s amit most mondok, azért garanciát is vállalok: versenyképes tudást kaptok. Tavaly nagyon erős évfolyammal találkoztunk, négyen közülük a vizsgák letétele után elfogadta a szerződésajánlatunkat. Előre mondhatom Nektek is: a kemény munkátokért cserében jó fizetést, kreatív, családias csapatot, jó megélhetést kínálunk majd. De addig még a tanulásé a főszerep. Köszönjük, hogy a fiaikat ránk bízzák. Szülő, nagyszülő vagyok én is, ismerem ennek a döntésnek a súlyát. Megtiszteltetés számunkra is. Mindig van olyan pillanat, amikor a felnőtt gyerekünk után még utána kell nyúlnunk, meggyőzni őt arról, hogy jó úton jár, biztos pályát és egzisztenciát választott magának. Arra kérem ezért Önöket, hogy biztassák a fiaikat, adjanak nekik erőt, ha szükségük van rá. Olyan világot élünk, amiben erősnek kell lenni, teljesíteni kell. Mi ezt fogjuk a gyermekeiknek adni, és akkor lesznek ezekből a fiúkból jó szakemberek, megbízható villanyszerelők, ha ebben Önök is segítenek. Köszönettel tartozom a Pattyantyús Ábrahám Géza Szakközépiskolának, mert a gyakorlati képzés és az elméleti tudás összehangolásában évek óta együtt tudunk működni. Én a többségükkel most találkozom először személyesen, az első benyomás – őszintén remélem – , hogy éppúgy kellemes Önöknek, ahogy nekem is. Mára sok tapasztalattal rendelkezünk, oktatókat biztosítunk, tanműhelyünk kiváló, munkatársainkat felkészítettük a fiúk fogadására. Srácok, most rajtatok a sor! A szülői értekezleten készült felvételek:
A raktárat is megismerhették a szülők.
A diákok imár ismerik ezt a helyet, most már a szülők is.
Gasztonyi László tájékoztatója.
Nagy érdeklődés kísérte a szülői értekezletet.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
Tiszteletbeli Vill-Korr-os lett minden diák.
A diákok tanulmányait Varga Noémi nagyban segíti a Vill-Korrnál.
Nem volt rossz hangulatú ez a szülői – a diákoknak sem.
Hatos Hajnalka, a Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum igazgatója is szólt a szülőkhöz.
Az osztályfőnök (középen) is jelen volt természetesen.
Nem szokványos helyen a szülői, de sokan eljöttek.
   
advanced-floating-content-close-btn