Letették a Debrecenben épülő BMW-gyár alapkövét. Az MTI közleménye szerint a telephelyen eddig infrastruktúra-fejlesztés zajlott, most viszont megkezdődik a tervezett épületek építése. Az említett munkákban már eddig is benne volt a Vill-Korr, s további feladatok várnak a győri cégre Debrecenben.
Európában Németországon kívül egyedül Magyarországon lesz mindhárom nagy német prémium autóipari vállalatnak gyára (Győrben az Audi, Kecskeméten a Mercedes, Debrecenben pedig a BMW). A BMW Group közleménye szerint a Magyarországon épülő új gyár kulcsfontosságú szerepet játszik majd a cég nemzetközi gyártási hálózata elektromobilitásra történő átállásában.
A Vill-Korr az Audi szinte várossá válásnak folyamatában már részt vett, számos csarnok villamossági munkálataiban vállalt meghatározó szerepet. Jelentős tapasztalattal bír tehát a technológiai villanyszerelésben. Stílszerűen most azt mondhatnánk: a „négy karika” után ezúttal a „három betű” vár rá. A BMW beruházásának részese lesz a győri cég is.
Hans-Peter Kemser, a debreceni gyár igazgatója az ünnepségen jelezte: a jelenleg körülbelül száz fős csapata az elkövetkező két évben több mint ezer főre bővül, a toborzási folyamatok már most felgyorsulnak. A gyárban zajlanak az oktatási központ építési munkálatai is. A 2023 szeptemberére elkészülő létesítményben a helyi szakképzés duális képzés keretében kezdődik majd meg.
A BMW Group Debrecenben 400 hektárnyi területen egy teljes értékű autógyárat épít fel présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal. A termelés 2025-ben kezdődik, itt készül majd a tisztán elektromos meghajtású modellek számára kifejlesztett NCAR architektúrára épülő Neue Klasse modellgeneráció alapító tagja.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen elmondta, az üzemből évi 150 ezer jármű fog kigördülni, 2025-ben pedig a tervek szerint megindul egy vadonatúj, tisztán elektromos platformra épülő modell gyártása, amely még nem szerepel a márka kínálatában.