Ünnepélyes és személyes hangulatú köszöntéssel köszöntöttük nyugdíjba vonulása alkalmából Fehér Lajost a Vill-Korr székházában. A rendezvényen Gasztonyi László, a Vill-Korr Csoport ügyvezetője mondott beszédet, amelyben három évtizednyi közös munka és barátság történetét elevenítette fel. Gasztonyi László hangsúlyozta: több mint harminc év közös munka után olyan szintű összhang alakult ki közöttük, amilyen ritkán adatik meg – „mint egy jó házasságban”, fogalmazott. Lajos nélkülözhetetlen szereplője volt minden hálózati projektnek, olyan biztos pont, akire bármilyen helyzetben számíthattak. „Tudtam, hogy amíg Te ott vagy, addig a rendszer is működni fog” – mondta.  
Így köszöntünk mi.
  A beszéd személyes mozzanatai bemutatták, hogy a kapcsolat jóval túlmutatott a szakmán: a családok sorsa és mindennapjai is összefonódtak. Gasztonyi külön kiemelte Lajos feleségének szerepét, aki élettel töltötte meg a győrújbaráti családi programokat, valamint lánya közreműködését az oktatási projektekben. Szó esett Lajos fiáról, Bálintról is, aki egykor a „krampusz szerepében” tűnt fel a céges rendezvényeken, ma pedig az E.On egyik meghatározó munkatársa. A búcsúbeszédben végig ott volt a humor és a bajtársiasság, amely három évtized alatt meghatározta közös útjukat. Gasztonyi László zárásként tréfás, de komolyan gondolt tanácsot adott: „Tartsd meg az első szabad napodat – aztán másnap gyere vissza dolgozni.” Hozzátette, hogy bár papíron búcsúznak, őszintén reméli, hogy Lajost továbbra is látják majd a cég körül.    
advanced-floating-content-close-btn