Az Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület 2002-ben huszonöt, már működő nyugdíjas klub összefogásával jött létre. Az egyesületet ma 51 nyugdíjas közösség – közel 2100 taggal – alkotja. Húszéves évfordulójukat szeptember végén ünnepelték, s oklevéllel köszöntötték egyik fő támogatójukat, a Vill-Korr Hungária Kft-t, illetve Gasztonyi Lászlót. Az egyesület elnöke, Rákosi Zsolt elmondta, évek óta óriási segítséget jelent számukra a villamosipari cég, támogatásuknak köszönhetően tudták legutóbb is megszervezni az egészségmegőrző napot. Külön kiemelte a Napsugár Idősek Klubját, amely megkülönböztetett figyelmet kap a Győr-Kisbácsán élő Gasztonyi családtól. „Nem tudok mást mondani, mint köszönetet mindannyiunk nevében, mert a civil egyesületeknek elmondhatatlan segítség a támogatók jóindulata, s természetesen a hasznos forintjaik.”
Az ünnepre kiadott emléklap.