Az ország egyik legrangosabb szakmai versenyén az Év HR vezetője címre kollégánk, Balázs Bernadett HR igazgató is eséllyel pályázik. Az első körben a közönségszavazatok számítanak, segítsük őt egy vokssal!
Detti a pályázatában így fogalmaz: „Hiszem, hogy nem elég jó vezetőnek lenni, egy vezetőnek szüksége van motivált csapatra is. Az ugyanis nem megy, ha azt érzi: egyedül próbálja legyőzni az egész sereget. Sokszor nehéz döntéseket kell meghozni, lehetetlennek tűnő feladatokat leküzdeni – ez annak sikerül, aki a jobb csapattal rendelkezik.
A díjhoz kapcsolódó közönségszavazás már elindult, ennek lezárásával kategóriánként öt-öt vezető jut tovább a második fordulóba, vagyis a döntőbe. Az első forduló során kategóriánként a legtöbb szavazatot kapott vezető automatikusan bekerül a döntőbe. Kategóriánként további négy vezetőt a Behaviour magazin szerkesztősége delegál a második fordulóba a benyújtott pályamunkák alapján.
A verseny jelenleg a szavazatgyűjtés szakaszában tart, amelynek menete a következő:
Szavazni a Behaviour magazin Facebook és LinkedIn oldalán lehet az erre vonatkozó posztokban vagy a következő linken: https://survey.app.do/ki-legyen-az-ev-hr-vezetoje-2024
- Egy felhasználó egy alkalommal tud szavazni és kategóriánként egy-egy szavazatot tud leadni a vezető(k) kiválasztása után az oldal alján található „Szavazok” gomb megnyomásával.
- Nem kötelező mindhárom kategóriában voksolni.
- A közönségszavazást október 6-án éjfélkor lezárják.