Örömmel jelenthetem, hogy vállalatunk az idén 11  PÁGISZ-os diák számára biztosít lehetőséget, mint gyakorlati képzőhely. Továbbra is hiszek abban, hogy a duális képzésben az iskoláknak és a vállalatoknak szorosan együtt kell működniük ahhoz, hogy a győri cégeknél legyen elég szakember. De azt is hozzá kell tennem, hogy ezt a pluszfeladatot egyre nehezebb gazdasági környezetben kell a vállalkozásoknak/vállalatoknak elvállalniuk; a magunk és a jövő generáció érdekében – mondta Gasztonyi László a közelmúltban tartott szülői értekezleten.
Gasztonyi László
A Vill-Korr Hungária ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a pandémián épp túl voltunk, egy éve ilyenkor még nem éreztük sem az energiaválság, sem a háború szelét, nem gondoltuk, hogy az iparági versenyhelyzeten túl erre is terveznünk kell külön stratégiát. A Vill-Korrnál szerencsére munka, feladat bőven van, nekünk annyi a dolgunk, hogy szakemberré neveljük fiainkat. És rögtön hozzá is teszem: nem elég kinevelni a szakembert, itthon is kell tudni tartani.  Megerősítem, hogy igen komoly kihívás  a szakemberhiány.
A 2022/2023-as évfolyam diákjai.
Soha nem ígértem többet, mint amit teljesíteni tudunk, s amit most mondok, azért garanciát is vállalok: Olyan tudást fogunk  átadni nektek , amivel minden villamosipari munkaterületen meg fogjátok állni a helyeteket. Cégünk a villamosipari munkák teljes vertikumában óriási felhalmozott tudással rendelkezik. Ezt a tudást ajánljuk fel  fiúk nektek, s már most jelezem, hogy azért nagyon örülnénk, ha végzett villanyszerelőként a VILL-KORR Hungáriát választanátok. A kemény munkátokért cserében jó fizetést, kreatív, családias csapatot, jó megélhetést kínálunk.
Hasonló Emléklapot kapnak, amikor végeznek.
A Vill-Korr ügyvezetője szólt a szülőkhöz és a képzési centrum vezetőjéhez is, mielőtt a vendégeket – a diákok szüleit – végigkísérte a vállalat győri központjában. A felvételek is itt készültek.
A Vill-Korr vezetője az érdeklődő szülőket köszöntötte.