A Vill-Korr ismételten kiérdemelte a  Dun & Bradstreet AAA (tripla A) Tanúsítványát, amely azt rögzíti, hogy az adott vállalat pénzügyi kockázata rendkívül alacsony. Mit jelent ez pontosan? Három kategória szerint osztályoznak: AAA, AA és A jelzéssel. Az AAA (ez a legmagasabb presztízsű) cégminősítést 1989-ben vezették be, és 1996 óta kaptak lehetőséget a vállalatok, hogy üzleti megbízhatóságukat tanúsítvány formájában is megmutassák. A  Dun & Bradstreet Tanúsítványt Európa számos országában használják az üzleti élet különféle területein, több hivatalos forrásból származó adaton alapul, úgy mint – Magyarország esetében – az Igazságügyi  Minisztérium adatai, a Cégbíróság bejegyzései, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve más hatóságok adatai. A hivatalos források mellett a minősítés beépíti a vállalatra vonatkozó pénzügyi információkat: a mérlegadatokat, az eredménykimutatást és a trendeket. A minősítés figyelembe veszi a cég vagy szervezet demográfiai adatait, azaz a cég életkorát, tevékenységét, méretét, tulajdonosait, azok kapcsolódásait. A „Fizetési tapasztalat” program adataiból pedig látja, hogy az adott vállalkozás határidőben vagy késéssel, azaz milyen fizetési fegyelemmel egyenlíti ki számláit. A fentieken kívül számos egyéb gyűjtött információt is hozzátesz a rendszer a Dun & Bradstreet minősítéshez – a végrehajtási adatokat vagy épp a sajtóhíreket. „Mivel a  Dun & Bradstreet minősítés nemcsak cégünk jelenlegi pénzügyi stabilitását mutatja, hanem azt is, hogy az elkövetkező egy évben milyen valószínűséggel válhat fizetésképtelenné egy vállalkozás, büszkén állíthatjuk, hogy a Vill-Korr cégnév a jövőben is stabil szereplője lesz a piacnak” – mondta Gasztonyi László ügyvezető igazgató.