Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Győrben a Győrkőc Fesztivált. A jövő pénteken kezdődő, három napig tartó óriásrendezvény mottója: „Szárnyaljunk az égig”. A Vill-Korr is a támogatók között van – immáron sok éve. A rendezvényt felvezető, szokásosan oldott hangulatú sajtótájékoztatón Dézsi Csaba András polgármester úgy fogalmazott, a „néptribün úgy döntött, legyen Győrkőc Fesztivál”, s „ha már itt vagyunk...
397 Views0 Comment
Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári agrár karának neves oktatói érkeztek a minap a Gasztonyi család tényői birtokára, amely az egyetem mintagazdasága is egyben. Ahogy fogalmaztak a szakemberek, hazai szinten ritkán látnak ilyen gazdaságot, „általában gumicsizmában kell érkezni”. Itt nem, persze az állatok (fekete Angus marhák) melletti munka során ez elkerülhetetlen. Gasztonyi László házigazdaként fogadta az oktatókat,...
389 Views0 Comment
Letették a gyakorlati vizsgájukat a Vill-Korrnál tanuló villamosipari technikusaink, s az évfolyamuk kiváló eredménnyel teljesített: a diákok többségének ötöst adott a vizsgabizottság a gyakorlati feladatokra. Gasztonyi László, a Vill-Korr ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott az ünnepélyes oklevélátadón, hogy „ha valaki végez, az ünnepet jelent”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezektől a fiataloktól nem akar megválni a vállalat, munkalehetőséget...
409 Views0 Comment
Tíz nap és  átadják Győr új fürdőjét, amit „A világ első hét tengeri csillagos vízi élményparkja”-ként hirdetnek. Az elektromossági munkákat – ahogy korábban írtuk is – a Vill-Korr végezte. A legnagyobb hajtáskor a területen összesen 500 szakember dolgozott, ebből 70 vill-korros volt, most már „csak” húsz emberünk van a helyszínen, s ők a finomhangolásokat végzik....
250 Views0 Comment
Május 21-én veszi kezdetét az U19-es Európa Bajnokság a franciaországi, Brive la Gaillardéban. 14 kategóriában, 26 ország több mint 500 versenyzője áll rajthoz a hétvégén. Győri érdekeltségű csapataink is vannak, a Vill-Korr Hungária által támogatott GYAC evezős szakosztályból indulnak: Női kormányosnélküli kettes: Bencsics Hella, Füzi Boglárka. Férfi kormányosnélküli kettes: Gasztonyi Péter László, Szigeti Ferenc (CSEK)...
416 Views0 Comment
Idén 22. alkalommal jelent meg A 100 Leggazdagabb magyar című kiadvány, amelyben idén is szerepelünk. A lap készítői a 70. helyre sorolták a Vill-Korr Hungária alapítóinak vagyonát, 29,1 milliárd becsült összeggel. A rangot jelentő kiadványban ez az írás jelent meg a vállalkozásunkról: Az elsősorban energetikával foglalkozó, győri Gasztonyi László és családja cégeinek árbevétele és nyeresége is...
308 Views0 Comment
„A győri díszpolgárok kiválóságait, akik a gazdaság, a kultúra, a közművelődés, az egészségügy, az oktatás, a sport, a szociális ellátás, a közösségformálás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, most olyan alkotó szellemi közösségbe, a Győri Díszpolgárok Klubjába invitáltam, melyben szívünkön viseljük és közösen segítjük Győr további biztonságos, egyben dinamikus és egészséges fejlődését” – írta Facebook-oldalán a város...
330 Views0 Comment
A Wordskills Lion nemzetközi verseny magyarországi fordulóját a közelmúltban rendezték meg Győrben. A  döntőbe jutott hat, erősáramú elektrotechnikus-jelölt egyike PÁGISZ-os diák, aki a gyakorlati képzését a Vill-Korrnál végzi. Hatos Hajnalka, a Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum igazgatója beszámolt arról, hogy Kulacs Máté az ötödik helyezést érte el, ezzel ugyan nem jutott ki a verseny nemzetközi...
643 Views0 Comment
Kiváló munkájáért nyolcadszor jutalmazták Alföldi Zoltánt, aki a Magyar Evezős Szövetség gálaünnepségén megkapta a 2022-es év legjobb edzőjének járó elismerést. A Győri Atlétikai Club trénere fontos láncszeme mind a versenyzők által elért példátlan eredményekhez vezető felkészülésnek, mind a sportág egyetemi hallgatókkal való megismertetésének. A kitartó támogatásért köszönetet mondott Gasztonyi Lászlónak, a Vill-Korr Hungária ügyvezető igazgatójának...
327 Views0 Comment
Április 4-én már a növényeket ültették az új adyvárosi parkolólemez mellett. Ebből is látszik, finisébe ér a két és félmilliárdos fejlesztés. Győrben mindenhol gondot okoz a parkolás, de itt, ezen a lakótelepen a legégetőbb a probléma, erről beszélt a Győr Plusznak a beruházás kezdeményezője, Kara Ákos. Többféle igénynek is meg kellett felelni Adyvárosban, hiszen az...
427 Views0 Comment